Volt egyszer egy királylány,

Kit nem kísért más,

Csak a magány,

Nem gondolkozott,

Csak cselekedni próbált,

Harcolni az életért,

Egy jobb létért.

De lassan kezdte feladni,

Mikor egy herceg segített felállni,

S nem nézett már jobb jövő után,

Csak a jelennel foglalkozott bután.

Nem kívánt többé édes életet,

Az édes szavaiból újra, s újra éledt.

Harcát felhagyta, 

s csak némán, vakon nézett,

Hogy szomorú, többé nem mondta,

De szemében ijedtség fénylett.

Rettegett a jövőtől, hogy egyedül ébred,

S rájön, a fiú nélkül élni nem élhet.

Nem volt a szerelem hibátlan, de melyik az?

Nem volt veszekedés, de érezni, hogy riadt.

Veszteni nem akart, félt a sötétségtől,

Remegve szorította arcát a fiú ingébe,

Az egyedülléttől.

Álmodtam egy gyönyörű szépet,

Benne volt a lány, s benne a herceg,

Megálmodtam mi történt s elhiszed?

Én voltam a lány, te pedig a herceg...