Felmorrant az ég, s felvillant a Hold,
A villám, az eső, egy életet ad és egyet kiolt,
A szürke felhők, a haragos vihar,
A lelkemben is tombol, s mindent összezavar.

Az eső a fákat verdesi, már az ablakon kopog,
Ez a hirtelenség, a vad éltetés mindig megfog,
A cseppek hullanak percekig, órákig,
Ahogy az indulatos vihar, szelíddé válik.

Dühe, bánata, a földre ontva, szíve tiszta,
Minden, az erdő, az utca, a játszótéren vizes a hinta.

S elcsendesül minden, mégis mintha minden lélegezne,
A sok sötét felhő szalad, tán a vihar elől menne,

Az eső elillan, vége, mint egy hirtelen fék,
Csak a fák, s növények suttogják: még...

Reggel bekopogott az ősz, a földön levelek ezrei,
Itt vagyok - a néma kérdésre csupán ezt feleli.